Nehéz erről a könyvről és sorozatról írni, sok szempontból. Megterhelő, masszív anyag, aminek persze van cselekménye, de mégsem a történet lesz az, ami miatt az Éles tárgyak (Sharp objects) mérföldkő a kultúránkban. Sokkal inkább az aprólékos, részletes bemutatás miatt, a generációkon átívelő, öröklött traumáknak, és a fojtogató, izzadságfoltos csendnek. Az Éles tárgyak nálam az év csúcspontja volt sorozatok és könyvek között, azt meg nem gondoltam volna, hogy közvetlenül utána még egyszer találkozom a témával horrorként, a The Haunting of Hill House-ban is (egy következő poszt témája lesz).
Az Éles tárgyakat 2006-ban, jócskán több mint tíz éve írta Gillian Flynn, aki például a Holtodiglan (Gone girl) című bestseller szerzője is, és amiből jó négy éve David Fincher nagyjátékfilmet forgatott. Flynn többször nyilatkozott róla, mennyire nem volt könnyű “odaadnia” valakinek rendezésre az Éles tárgyakat. Jean-Marc Vallée rendező viszont nagy szabadságot engedett a karaktereinek: hagyta őket maguktól kibontakozni, nem voltak szigorú instrukciók a forgatáson vagy storyboard, engedte a színészeit, hogy saját maguk találják ki, mikor, merre viszik tovább a cselekedeteik szálát, ez pedig határozottan előnyére vált a sorozatnak.
Aki még nem hallott volna az Éles tárgyakról, Camille Preaker újságíró életébe csöppenünk, aki egy jó sztori reményében kénytelen visszaköltözni szülővárosába, Wind Gapbe. A forró kisváros nyomasztóan hat az instabil, mentális problémákkal küzdő Camille-re, akinek az a feladata, hogy információkat szerezzen a két meggyilkolt helyi tinilánnyal kapcsolatban. Közben beköltözik az anyja házába, és nem tudja megúszni a saját múltjával való szembenézést.
Több szempontból tartom fontos feminista műnek az Éles tárgyakat, és minden érvem amellé sorakozik fel, hogy végre itt egy történet, amiben megmutatjuk a nők azon arcát is, amiről sosem beszélünk, és mert erősen tartja magát a mítosz, hogy a nők nem lehetnek gonoszak, törtetőek, erőszakosak, gyilkos hajlamúak, rossz anyák. Ezzel a hiedelem halmazzal számol le a történet: árnyalt női karaktereket kapunk, végre túllépve a kurva vs. házitündér szembenállásokon. Wind Gap, a kisváros lakói el sem tudják képzelni, hogy a gyilkosságokat nem egy férfi követte el: a kisfiút, aki állítása szerint látott egy nőt, amint elrabolja az egyik meggyilkolt kislányt, meg sem hallgatják, a férfi pedig, aki sír, furcsának és gyanúsnak tűnik a városlakók szemében. Az egész várost áthatja valamilyen fojtós, nyálkás képmutatás, miközben a helyi sertéstelep, a nők és férfiak alkoholizmusa tölti ki a heteit a világtól elzárva töltő amerikai kisváros polgárainak. Camille (az egyszerűen zseniális Amy Adams) és az anyja Adora (a nem kevésbé intelligensen játszó Patricia Clarkson) kapcsolatában a nem verbális erőszak sebészi pontossággal ábrázolódik, ebben viszont a sorozat sokkal többet ad a könyvhöz képest, időt hagy az aprólékosságra, a szó legjobb értelmében vett esetlenséget enged a karaktereknek.
Jean-Marc Vallée rendező szerint a sorozat legerőszakosabb jelenete az, amikor Adora megmondja Camille-nak, hogy sohasem szerette. Nulladik ponttól követhetjük végig, mit tesz az emberrel, ha nem szereti az anyja. A gyerek elsődleges kapcsolata a környezetével az anyja, ha az anya-gyerek viszony nem feltétlen szeretetre épül, a gyerek felnőttként egész életében küzdeni fog annak hiányával, és súlyos mentális problémákhoz vezethet.
Camille esetében ez többek között a szavak iránt megszállottság, a jelzők hajszolása, melyeket önsértéssel (falcolás, azaz vagdosás) vés bele a bőrébe, és melyek hegként örökre ottmaradnak a testén. Az önsértés legtöbbször paradox módon a fájdalom enyhítésére, illetve annak manifesztálódására szolgál. Ha ilyen emberrel találkozol, ne fordítsd el a fejedet, hanem kérdezd meg, hogy van, ne cáfold meg az érzelmeit. Viszont próbáljatok meg professzionális segítséget találni neki például ITT.
Amma, Camille tizenhárom éves féltestvére és az anya, Adora között furcsa, vaníliaaillatú függőség él, amit eleinte csak túlzott szeretetnek gondolunk és megértünk, hiszen ki ítélhetne el féltőn óvó anyát, aki már elvesztett egy gyermeket?
Amma kegyetlenkedéseit a könyv sokkal részletesebben írja le, a jó és rossz kislány szerepek közötti váltások élesebben kirajzolódnak.
Gillian Flynn író szerint Camille Preaker igazi hős: mert sokszor a víz felszínén maradni a legnehezebb.
Jean-Marc Valéé a Hatalmas kis hazugságok (Big little lies) és a Vadon (Wild) című filmek rendezője is, saját bevallása szerint is nagyon szereti az erős nőket, és igyekszik meghagyni nekik a teret a maximális kibontakozásra. Ez az Éles tárgyakon is jól érződik, mindent Camille szemén keresztül látunk. A könyvben Camille végignarrálja a történetet, a sorozatban viszont nem halljuk a belső monológot. Ennek a pótlására remek húzásokat talált ki a rendező, flashbackekkel ugrálunk a gyerek és a felnőtt Camille perspektívájában, az Camille-ban dolgozó életösztönök pedig vezetés közben, a kocsiban Led Zeppelint üvöltetve bontakoznak ki (a Led Zeppelin maga a szex, a lázadás és az élet!).
Camille és a szexualitás viszonya is rögös, jól látszik, hogy a gyerekkorból kimaradt intimitás miatt soha nem volt tapasztalata a gyengédséggel, tiniként a csoportos szex volt az első élménye (értsd: több fiú mászott rá egymás után). Az pedig csak a könyvből derül ki, hogy most, harmincakárhány évesen, masszív alkoholizmussal küzdve, több mint tíz éve nem feküdt le senkivel. Van pár eltérés a sorozat és a könyv között, de ezek a történet szempontjából apróságok,
a láthatatlan erőszak az elefántcsont padló (Adora szobájában), a cukros koktélok, hullámosra sütött frizurák, a pletykás barátnők és férjek között él.
Valójában mindenki érzi, és senki nem tesz semmit. Ez az Éles tárgyakban élő valódi tragédia.
Az Éles tárgyak tabudöntő alkotás számos szempontból, Camille Preaker pedig az egyik legösszetettebb karakter, akit valaha láttam és olvastam.
A kegyetlenségre való hajlam nem válogat, férfiakban és nőkben ugyanúgy megjelenhet. Amíg viszont úgy csinálunk, mintha a nőkben ez genetikailag elképzelhetetlen lenne, mert ők eredendően jószívűek, addig becsapjuk magunkat, és ezzel az álomvilággal túl sok mindenkinek ártunk.
Köszönet az Alexandra Kiadónak a recenziós példányért.
A sorozat az HBO Go kínálatában streamelhető.
Ha te, vagy a környezetedben valaki önsértő, szuicid gondolatokkal küzd, fordulj segítségért a Nap-Kör Alapítványhoz.
http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/cimlap.html
Kövess Instagramon is! >>
lánylétedre a facebookon >>
Nem szoktam le a dohányzásról, és nem szégyellem >>
Lady Gaga és Bradley Cooper összehozták az év egyik legjobb filmjét >>
Kommentek