Lana Del Rey - Mariners Apartment Complex

Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mekkora a persona rész a Lana Del Rey-jelenségben, de őszintén szólva, teljesen mindegy is, amíg ilyen zenékkel folytatja. Egyrészt libabőrös leszek minden alkalommal, ha ezt a hangszínt meghallom, másrészt határozottan a világosság felé tart az énekesnő:  már a tavalyi Lust for life lemez idején is sikerült a szomorúan búgó, zeneileg mindig tökéletes skatulyából kilépve valami újat mutatnia és frissebb hangzás felé tartani. A szövegek minden Lana albumon zseniálisak, tele metaforákkal: ez most sincs másképp, a Mariners Apartment Complex Lana Del Rey személyes fejlődéstörténetének egy darabja, pont az a szám, amire a világ késő huszasainak, harmincasainak szüksége van.

The Smashing Pumpkins - Silvery sometimes (Ghosts)

 Sosem tudtam határozottan Smashing Pumpkins-rajongó lenne, mert mire megszoktam volna Billy Corgan hangját, újra olyan hangfekvéseket járt be,, ami egyszerűen zavarta a fülemet. De azért a Mellon Collie And The Infinite Sadness album a kilencvenes évekből most is hivatkozási pont, ha a kedvenc lemezeimről beszélek (1979!), nem véletlen, hogy a 2018-as Silvery sometimes is bejön, mert leginkább ehhez a korszakhoz tudnám beilleszteni az új számot, bár utálom, amikor zenekari korszakokat hasonlítgatnak össze az ilyen blogposztokban :D

A Silvery sometimes nem találja fel a rockzene jövőjét, erőssége a szövege, és ezzel tök jól működik a dal - a számot író Corgan szerencsére nem fél a középkorúság tüneteit kibeszélni a zenéjében, új Smashing Pumpkins album még az idén!

Mudhoney - Kill yourself live

Ha Lanára azt mondtam, hogy mindenkinek szüksége van a zenéjére, akkor a Mudhoney esetében ugyanazt megismétlem, csak több felkiáltójellel. (!!!!!) Halló, mi lehet ennél frusztráltabb, dühösebb, őszintébb mint:

"When I kill myself live

I got so many likes

Go on give it a try

Kill yourself live

You'll never be more famous

You'll never be more popular"

Mind tudjuk, a social median belüli teljesítményünkről, frusztrációinkról van szó,a Mudhoney harmincéves fennállása után is érti, mi történik a világban, nem erőlködik, egyszerűen csak kurva jó grunge-ot csinál, egy teljes lemezen keresztül, a Digital garbage már streamelhető/vásárolható. Ez a zene, mint egy falat kenyér, főleg abban a világban, ahol személyesen konfrontáció lassan a feledés homályába vész, és furcsán néznek rád, ha fontos dolgokat nem chaten akarsz megbeszélni.

Le Butcherettes - spider/WAVES

Méltatlanul mellőztem a mexikói garázspunk bandát eddig, pár számon kívül nem sokat hallgattam őket. Aztán rátaláltam a spider/WAVES című számra, és leesett az állam, azonnal elkapott. Az alap gitártéma beragadt, olyan volt, mint egy nyolcvanas évekbeli kiadatlan Prince-szám, nyilván az elementáris punk őserőt pedig a frontember, Tari Gender Bender (igen, ez a neve, persze nem a polgári) adja a számhoz, a szöveg alapján kitalálhatjuk, hogy ő sem túl boldog, ha valaki korlátozni akarja. A negyedik Bi/Mental album hamarosan!

Thom Yorke - Suspirium

 Nem nagyon tudok mit hozzátenni azon kívül, hogy gyönyörű és elvarázsol, és benne van a remény, hogy valaki, valahol egyszer ránk talál. Thom Yorke egy interjúban elmondta, hogy varázslatként gondolt a Suspiria című film remake-jére: az eredeti Suspiriában Dario Argentino és Goblin folyamatosan ismételték az egyes motívumokat, ezzel is a film hipnotikus hatását erősítve. Yorke ebből indult ki,és számára teljesen új terepen próbálta ki magát. Az újraértelmezett Suspiria Lucia Guadadgino rendezésében ősszel a mozikban, a  Suspirium pedig melankolikus és magányos őszi séták alap kísérője.

River of Lust - Right in the middle

 Lépjünk már túl azon, hogy Galambos Dorina milyen tehetségkutatóban kezdte, potenciál van a hangjában, nem is akármilyen, most éppen a River of Lusttal hozott ki egy nagyon erős számot Right in the middle címmel - ki tudta, hogy ennek a csajnak ilyen színek vannak a hangjában?! A szám feszes, erős, két percnél a szóló teljesen váratlan és királyul működik, a dallam és az ütem pedig a fejedbe mászik, és azonnal el akarsz menni egy River of Lust - koncertre és felszedni valakit.

St Vincent- Slow slow disco

Már az is kiderült, hogy St Vincent újraértelmezi tavalyi, Masseduction című albumát, és az összes szám zongorakísérettel kerül fel a hamarosan megjelenő albumra. Az eredeti Slow disco az egyik kedvencem volt a gitáros-zeneszerző istennő albumáról, ebből előbb készített egy gay disco himnuszt (Fast slow disco), aztán a teljesen lassú verziót, Slow slow discot is kiadták a napokban. Hasonlóan a fenti Suspiriumhoz, szimplán gyönyörű a zene: “slip my hand from your hand, leave you dancing with a ghost”, Annie Clark hangja végre a maga teljességében tündököl, effektek és dobgép nélkül.

Metz - Escalator teeth/On and on

A kedvenc noise rock formációm új kislemeze is ugyanazon recept mentén működik kiválóan, mint az eddigiek: a Sub Pop-protezsált Metz zajkeltésében az a mesteri, hogy amikor eléri a disszonáns határvonalat, éppen időben ugrik onnan vissza. Nem is baj, hogy ez a védjegyük lett, a tudatos káosz miattuk működik, és elidegeníthetetlen a zenekartól. A Strange peace albumuk rögzítését, ami tavaly ősszel jött ki, Steve Albini felügyelte, aki 1993-ban a Nirvana In utero albumának is friss hangzást adott, nem mellesleg a noise rock ősatyjának is tekintik, különösen Big Black nevű formációja miatt (talán az egyik legnagyobb hatású zenekar az életemben).

Olvass még! 

Könyv, pornó és nyolcker - 8 dolog, ami miatt jó lesz az ősz >>

kövess Instagramon is >>

lánylétedre a Facebookon >>