Lányok, ki lesz önző helyettetek?

O Kitti

• 2018 szeptember 10.

Mégis milyen cím ez, és miért kell valakit önzőségre buzdítani egy világban, ahol látszólag senki nem tud betelni saját magával?

Oké, árnyalom a képet. Azokra gondolok most, akik az önkifejezésüket önzőségnek élik meg, ezért anniyra redukálták a saját igényeiket. Azt hinnénk, hogy nincsenek sokan, miközben a társadalmunk gyermek nélküli fiatal anyákat nevel ki tömegével.

Az önzőség a WikiSzótár szerint:

"Csak magára gondoló (személy), aki csak a saját érdekeit nézi, és másokéra nincs tekintettel. Őt csak a saját vélt vagy valós céljai ösztönzik."

Az önző jelző talán az egyik legnagyobb sértés, amit a barátainktól, családunktól, szerelmünktől, akárkitől kaphatunk, legalábbis a mindennapos kánon előszeretettel ítéli és nyomja el ezzel a szóval a normától eltérő női viselkedést, önkifejezést. Megtanulod a saját vágyaidat háttérbe szorítani, rosszabb esetben teljesen elnyomni, mert megtapasztalod, hogy szankcionálják a viselkedésedet a normakövetők. Van, aki ezt felismeri és ellene megy, de ez elég ritka.

Ha önzőnek mondanak vagy azt éreztetik veled, hogy az vagy (nagy művészete van az éreztetés mindennapos gyakorlatának), esetleg már te magad figyelmezteted saját magadat, hogy másokra kellene gondolnod, azonnal bekapcsol a szégyenérzeted: nem voltál elég figyelmes másokra, túlságosan előtérbe helyezted magadat mások érdekeivel szemben, nem mutattál kellő empátiát a körülötted lévők ügyei iránt. Nem akarsz ilyen lenni, mert láttad az életed során, generációkon át, hova vezet az, ha nem foglalkoznak egymással az emberek. Jó barát/barátnő/kolléga akarsz lenni.

Ezen a ponton viszont fel kell tennem a kérdést:

miért hagyod, hogy mások önző módon elhitessék veled, hogy önző vagy?

Azonnal le kell szögezni, hogy nem a kóros önzésre, a freudi értelemben vett és nagyon súlyos nárcisztikus személyiségzavar állapotára gondolok, ami teljesen megkeseríti az elszenvedője és környezete életét. Ebben az esetben MINDENT felülír az ego igénye, a látszólagos gőg mögött viszont nagyon alacsony önértékelés bújik meg.

Photo by Duncan Shaffer on Unsplash

Életed egy szakaszában gyakorlat lesz belőle, hogy gondoskodsz valakiről (aki nem a gyereked), és végül te magad is elhiszed, hogy mindennél fontosabb másokra tekintettel lenned. A másokra odafigyelés viszont nem lehet a legfontosabb az életedben. Valójában akkor leszel teljes értékű társ/barát, ha elsősorban azzal foglalkozol, neked mi a jó, te mit szeretnél. Ha nem másokat akarsz kompenzálni, hanem a saját érdekeidet érvényesíted. Már ahogy leírom, hogy a saját érdekeidet érvényesíted, tudom, hogy sokakban kiveri a biztosítékot, tekintve, hogy a társadalom sokunktól a gondoskodást, a feltétlen szeretetet és alázatosságot várja. Mintha minden nőből, minden életkorban egy kicsit anyát is akarna faragni a szocializáció. Így jutunk el oda, hogy a nők egy része anyaszerepet vesz fel a kapcsolataiban, kiszolgálják a felnőtt partnerüket és nem veszik észre azt sem, amikor az utolsó csepp energiáikat is mások igényeinek feltérképezésével és jóllétéről gondoskodással pazarolják el.

Photo by Jordi on Unsplash

Az empátia, az együttműködés, a kölcsönösség elemi része az emberi kapcsolatainknak - a görcsös igyekezet helyett valójában úgy tudunk igazán adni együttműködni, közösen gondolkodni, ha magunkból adunk a másiknak, hangozzon ez bármilyen paradox módon. Van olyan időszak, hogy valakinek nagyobb szüksége van törődésre, gondoskodásra, vannak kemény helyzetek és van, hogy olykor a kapcsolatban az egyik fél dominánsabb mint a másik, sőt. Nem attól leszel jó barát, ha folyton arra gondolsz, a másiknak vajon mi jár a fejében. Attól leszel jó barát, ha magadat adod, együtt örültök, veszekedtek, és nem pótlékot kerestek egymásban. Hogy ez mennyire nehéz folyamat? Piszkosul.

Aki már arról gondolkodik, hogy vajon önző-e a viselkedése, az általában éppen a legkevésbé önző.

Amikor elnézést kérsz, amiért tíz perce (tíz egész perce!) csak magadról beszélsz, jusson eszedbe, hogy mások élvezik a szenvedélyesen beszélő embereket hallgatni, szeretik hallani, hogy mik a vágyaid, gondolataid, mert egyszerűen csak jó kapcsolódni egymáshoz. Aki nem (ilyenek is lesznek szép számmal), az meg úgysem melléd való. Ilyen helyzetben menj tovább, sztorizz, és feltételezd, hogy akinek mondanivalója van, az képes megszólalni és hozzátenni a témához. Ha nem így van, azt az embert sajnos nem a te szándékosan elfojtott gondolataid fogják segíteni kibontakoztatni.

Ezt a viselkedésformát nagyon nehéz észrevenni, főleg saját magadon. Kezdésnek talán az is elég, ha nem kérsz elnézést automatikusan, napjában többször.