Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ilyen egy tokiói S&M love hotel (18+)

lánylétedre 2015 július 27.

Hiába hozta be a köztudatba a tömegmédia a szado-mazo kérdéskörét és tette szalonképessé az olyan szoftpornónak sem nevezhető alkotásokkal, mint az előző posztban már említett A szürke ötven árnyalata. A téma valódi természetéről valójában a legtöbbünknek sejtése sincsen. 

sm7.jpg

A számunkra csak marginálisan értelmezett, furának tartott BDSM szubkultúrák Japánban, egészen pontosan Tokióban például virágzanak. Amíg a világ nagy része azt hiszi, hogy Christian Grey perverz vagy a Rihanna által előadott S&M című szám megmutat bármit is abból, amit szado-mazo alatt értünk, aközben olyan titkos fantáziavilágok léteznek erre szakosodott love hotelekben, amilyenekre talán soha nem gondoltunk (vagy igen, csak soha nem mertük beismerni).

"A BDSM gyűjtőszó az angol Bondage & discipline (B&D), Domination & submission (D&S), Sadism and masochism (S&M) szavakból képzett rövidítés, magyarul „kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus” fogalmakat jelöli. Korábban egyszerűen a szado-mazochizmus (SM) volt az elterjedtebb kifejezése." (Wikipédia)

sm1_1.jpg
Nathalia Daoust Berlinben élő, kanadai fotós egyébként is előszeretettel fényképez szexualitással, gender elméletekkel összefüggő témákat, így jutott el a tokiói Alpha-In love hotelbe. 
Japánban  óriási bevételeket hoznak a love hotelek, ahova főnökök viszik el a beosztottjaikat pásztorórázni, a Hello Kitty, valamint űrhajó tematikától elkezdve a dzsungelesre kialakított fantáziaszobákon át lehet válogatni, hol töltünk el pár kellemes órát - az S&M love hotel viszont ezeken is túltesz. 
Nathalia hosszas győzködés után kapta meg az Alpha-In S&M love hotel tulajdonosának engedélyét a fotóprojektre - hónapokig itt töltötte napjait és kísérte a férfiakat pórázon sétáltató lányok mindennapjait. Ennek eredménye az itt látható fotósorozat, ami analóg géppel készült. 
sm2_1.jpg
" Egészen kis koromtól úgy gondoltam, hogy a prostituáltaknak nincs lehetőségük vagy gyermekkorukban molesztálták őket,  ez predesztinálja őket erre a szakmára. Ma már szélesebb perspektívában gondolkodom. Egyáltalán hányan beszélgettek már valaha egy prostituálttal, hogy véleményt formáljanak? És miért reprezentálná egyetlen prostituált az összeset? Nem szeretnék ítélkezni, ez nem arról szól, hogy mi a jó és mi a rossz, egyszerűen a dolgok nem olyan egyszerűek, mint ahogy első ránézésre tűnnek. Nagyon örülök, hogy megismerhettem ezeket a nőket. "
sm3.jpg
sm4_1.jpg
sm5.jpg

Ez a BDSM, nem A szürke ötven árnyalata >>

sm6.jpg

Egy 21 éves szexmunkás élete képekben >>

sm8.jpg
sm9.jpg
Az összes képet itt lehet megnézni. 

Keress Facebookon is! >>

lánylétedre az Instagramon 

Kommentek

süti beállítások módosítása