Tarantino filmjeiről mindenkinek van véleménye. Hipszterek, középkorúak, tinik egyaránt hangoztatják, hogy mennek megnézni az új Tarantinot a moziba, aki pedig a közízlés kegyeinek ilyesféle elnyerésével egyike azon rendezőknek, akiknek szélesebb közönség ismeri és használja a nevét. Ha Tarantino poharakat lehetne kapni, mostanra kiépült személyi brandjének köszönhetően mindet elkapkodnák.
10/ * * * * * * *
Itt a nyolcadik film, aminek elkészültét kisebb botrány előzte meg, mert a forgatókönyv kiszivárgott a netre, ettől Tarantino nagyon dühös lett, olyannyira, hogy az egész projektet vissza akarta dobni, aztán mégse - így kaptuk meg az Aljas nyolcast, a három órányi westernt jókora adag karakterdrámával. Általában nagyon szívesen nézem a rendező filmjeit, mert iszonyúan szórakoztatnak: az erőszak ábrázolása, stilizálása, eltúlzása gondoskodik róla, hogy ne éljük meg valóságként a jeleneteket, ugyanakkor a szituációk, a dialógusok, a filmek alap feszültsége zsigerileg ismerősek lehetnek bárkinek. Olyan helyzeteket teremt a filmjeiben, amelyeknek a megélésére sokan vágynánk, de a legtöbbünknek nincs ideje, kedve, bátorsága belebonyolódni ezekbe az érzelmekbe.
Az én kedvencem a Kill Bill, annyira túlesztétizált, erőszakos, friss, mégis szívbe markoló, vicces (!), hogy minden egyes újranézéssel találok benne valamit, amit eddig nem fedeztem fel. A Becstelen brigantykban pedig végre mondott is valamit Tarantino: csinált egy “mi lett volna, ha?”-bosszúfilmet a holokausztról, ami már önmagában is bátor vállalkozás, de hogy egyszer sem csúszott át a film ízléstelenségbe egy ilyen szenzitív témában, az elég ügyes rendezésre vall.
Az Aljas nyolcas nem az én filmem. A megrögzött fanok biztos, hogy szeretni fogják, de ők szerintem tíz órában is szívesen nézik a rendező munkáit, aki saját maga írta meg legújabb filmjét. Nyilvánvaló, hogy Tarantino rajong a spagettiwesternért: a bizalom és becsület kérdésköre folyton felülírja a szereplőkről addig megtudott részleteket, amikor a néző már éppen felcimkézne egy karaktert, akkor a sztori ránt egyet az eddigieken és egy gyökeres fordulattal másik irányt ad az eseményeknek. Samuel L Jackson zseniális, ezt meg kell hagyni, a vadnyugati rasszizmus és a niggerezés végigkíséri a filmet, Kurt Russel nagy visszatérőként és kedvencként szintén emlékezetes, a többiek közül talán még Michael Madsent érdemes megemlíteni, akinek a félig felhúzott szemöldök az egyik specialitása.
Ezt se hagyd ki! Szuperhősök, hekkerforradalom és vicces politikai dráma - szerintünk ezek voltak 2015 legjobb sorozatai >>
Három órán keresztül lényegében semmi nem történik, de nem ettől nem jó a film: a cselekmény hiányát ezúttal nem ellenpontozza a dialógusok tökössége. Vadnyugati arcok sztorizgatnak és kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik: azt végképp nem lehet eldönteni, hogy ki a hős és az antihős, ha egyáltalán van pozitív karakter.
Daisy Domergue egy bandita, akit Jennifer Jason Leigh alakít és akit Kurt Russelnek kellene célba juttatnia a városba, hogy a megérdemelt vérdíjat bezsebelje érte, - Domergue karaktere szerencsére nem egy újabb szokásos westernmacáé.
Ő is megkapja a részét rendesen a pofozkodásból, főleg a film elején. Szerencsére Tarantino sosem írt hagyományos és mindenáron hős női karaktereket - jelen esetben Daisy-t ugyanolyan banditaként kezelik a fogvatartói, mint a férfiakat.
Olvastad már? Bemutatkozik a lánylétedre >>
Nekem ez a film olyan, mintha Tarantino szeretett volna a maga szórakoztatására készíteni egy westernt: kicsit öncélúnak érzem, amiből nem sok mondanivalót tudtam magammal hozni a vetítés után, csak az unottságot, amivel végig küzdöttem az Aljas nyolcas alatt. Igen-igen, itt voltak az amerikai polgárháborús sebek, a rasszizmus, meg a klasszikus western elemek, de hiányzott még valami,, valami olyan, amit még nem láttunk ezekhez hozzágyúrva és amire Tarantino nagyon is képes, azaz a látszólag össze nem illő objektumok párosítására. Viszont a díszlet, a jelmezek, az egész környezet aprólékosan megtervezett és kidolgozott - bevallom, sokszor jobban lekötött, hogy az üvegbe zárt cukorkákat, meg kávéfőzőt nézegessem., mintsem a párbeszédekre figyeljek.
Ezt nézd! Sosem találnád ki, mi a közös a képen látható emberekben! >>
A filmet Tarantino 70 mm-es filmre forgatta, amiért a világ kiválasztott ötven mozijába külön vetítőgépet helyeztek el, hogy kópiáról lehessen nézni az Aljas nyolcast. A látvány tényleg lenyűgöző, kikapcsolódásnak jó a film, de a megrögzött rajongókon kívül ne nagyon számítsunk az előző filmek katarzisélményére.
Kommentek