Szél Bernadett független képviselőként, meghatározó ellenzéki politikusként az egyik leghitelesebb arc a közéletben. Igazi harcosnak tűnik, (éppen a fóti gyermekotthon bezárása körüli egyre gyanúsabb mutyizást deríti fel, kamupárt-kisokost posztol, töretlenul számonkéri Paks2-t), ezért is akartam találkozni vele, és kötetlenül beszélgetni. Inspiráló, energikus személyiség, meglepően őszinte interjú született.

Hogy néz ki egy átlagos napod?

Nincs ilyen. A reggeli felkelés az egyedüli fix, napirendem legfeljebb azért van, hogy az felboruljon. Mióta független képviselő vagyok, azóta ez különösen igaz, ugyanazt a munkát végzem, viszont nincs akkora apparátusom hozzá, mint korábban. Óriási rugalmasságra van szükség ehhez a munkához, most tanulom, mindez hogyan lehetséges a gyakorlatban. A Képviselői irodaházat használom a legkevésbé, ott kevés a helyünk, az íróasztalomat is egy kollégám használja, ha bemegyek, jobbára leülök egy székre. A független képviselők helyzete nehezebb, de én ezt nem is bánom, mert menekülök az íróasztalok elől. Telefonon intézem a legtöbb munkámat, napközben sokat dolgozom az interneten.

Egy tavaly őszi ATV-interjúban azt mondtad, nem szabad félni. Tényleg nem félsz?

Nálam ez az alap, hogy nem is tudnék másként élni. Még a szocializmusban születtem, megéltem a rendszerváltást, és abban a hitben éltem, a teljesítményem alapján boldogulhatok majd a világban. Most úgy érzem, az a feladatom, hogy ez az ország végre ki tudja magából hozni a legjobbat,  önmaga lehessen. Saját magam ellen sem, és főleg kiszolgáltatott emberekkel szemben nem tudom elviselni az igazságtalanságot, ez hajt előre.

Úgy képzeljük, hogy már az általánosban is kiálltál másokért?

Nagyon jó tanuló voltam, és inkább az volt a kérdés, hogyan profitáljanak mások abból, amit leteszek az asztalra. Én voltam az a tanuló, aki mindig kölcsönadta a füzetét, hogy a többiek lemásolhassák a matekleckét, ha valakivel igazságtalanság történt, akkor meg képes voltam mindenkivel szembeszegülni.

Aki hiteles, azzal nem tudnak mit csinálni - de most tényleg, mit tud velem kezdeni a Fidesz? Nincsenek eltitkolt bankszámláim, konzervatív családi életet élek, nem lopok, hazugságokat meg így is, úgy is írnak majd.

Tizenhat éves voltam, amikor a gimi aulájában kifüggesztettek egy papírt, hogy Soros-ösztöndíjra lehet jelentkezni, aztán az élet nagyot fordult, mert ebből negyvenéves koromra az lett, hogy hazaáruló vagyok. Mondja ezt Orbán, az az ember, akIt réges-régen izzó szemmel figyeltem, hittem benne, hogy ő lesz a jövő vezetője. Konzervatív családból jövök, a rendszerváltáskor hittünk ezekben a fiatalokban, a Fideszben, akkoriban ők óriási arcoknak számítottak. Abból lett aztán a jelenlegi helyzet, Orbánék mindenkit el akarnak taposni, aki a régi rendszerre emlékezteti őket. Hataloméhség, gőg és sértettség keveredik ebben. Orbán előadja, hogy vidékről jött, de amikor ránézek, akkor csak egy gőgös férfit látok, aki már rég elfelejtette, honnan jött.

Milyen embernek látod őt?

Ő egy cinikus ember, elvek nélkül. Ettől üresedett ki a figurája, a régi tartalom, tűz eltűnt, most a nyers érdekek mozgatják. Ebben a században, ahol fel fognak nőni a gyerekeim, a húsbavágó, nagy kérdések óriási kihívásokat fognak jelenteni, például a migráció, az egészséges élelmiszerhez való hozzájutás. Ezek hatalmas problémák lesznek, a zsebdiktátorok viszont inkább a populista előnyszerzéssel vannak elfoglalva. Az én gyerekem élete már lehet, hogy arról fog szólni, hogy problémák elől kell menekülnie. Egyre jobban kettényílik a világ, a gazdagok a luxuskörülményeik között nem foglalkoznak majd a világ égető kérdéseivel. Orbánékat ez nem érdekli, a félelemre és migránsozásra építenek országos kampányokat, minket, az ellenzéket pedig sorosistának neveznek. Közben csak más célból akarunk politikát csinálni, mint ők.

Aktívan élőzöl a Facebookon, és ott vagy a legnépszerűbb ellenzéki politikusok között. Mit jelent neked ez a népszerűség?

Felelősséget. Tudatosan építkezem, keressük a kapcsolatot a nőkkel, nemrég döbbentem rá, hogy milyen sokukkal dolgozom együtt. 
Mondják, hogy sok embernek az utolsó reményt jelentem, tisztában vagyok vele. Ez nekem nem megfelelési kényszert jelent, mert vallom, hogy a nők ne akarjanak megfelelni senkinek, csak saját maguknak és az elveiknek,  inkább azt, hogy legyen elég erőm és csapatom a megvalósításhoz. 

Egy fecske nem csinál nyarat, a népszerűség annyira nem foglalkoztat, voltam már nagyon fönt és lent is, ez úgy látom, többeknél legfeljebb hiúsági kérdés. Politikus nem engedheti meg magának, hogy sokat foglalkozzon vele, mert akkor eltereli a figyelmét, és  nem a közösségért dolgozik. A Facebookról annyit, hogy nagyon nagy szükség van rá egy propagandamédia által uralt országban, és nagyon spontán vagyok a közösségi médiában. Biztosan többet is ki lehetne hozni ebből, de most nehéz körülmények között politizálok.

Tavaly októberben kiléptél az LMP-ből. Mennyiben más független képviselőként a munkád?

Először is el kellett hagyni az addigi irodát, azóta is az említett állandó helyhiánnyal küzdök. Felszólalásokból is kevesebb jut, ez nem is baj, mert régen még volt olyan, hogy például vitatkozhattam Navracsics Tiborral, azok a viták színvonalat képviseltek, Mostanra világos, hogy áldemokrácia van álparlamentarizmussal, teljesen máshogy kell a mandátumot jóra használni. Jelenleg “boldog karácsonyt!” van, meg nemzeti konzultációk, az ellenzéki képviselőkkel nem állnak szóba. Nem sokkal a függetlenedésem után az ellenzék elkezdett együttműködésben gondolkodni, így mostanában nem párttársakkal, hanem ellenzéki képviselőkkel meetingelek.

Hogyan dolgoztad fel, hogy elhagyod az LMP-t, a belső áskálódásokat, kiszivárogtatott levelezéseket?

Nehezebben, mint látszott. Annyi mindent csináltunk együtt! Amikor 2010-ben bekerültem az LMP-be, kiderült, hogy a második babámat várom, Két kampányt csináltam végig Esztellát várva. 2014-ben pártszakadás után, a nulláról hoztuk vissza a pártot,  2016-ban András visszalépett, ekkor megint darabokból szedtem össze az LMP-t, hogy aztán 2018-ban újra működőképes lehessen. Emögött óriási munka volt. Ekkor, a kampány előrehaladtával, látva a realitásokat,  egyértelműen a választókerületi együttműködés mellett tettem le a voksomat, aztán a választások után jöttem csak rá, hogy párton belül is micsoda erők dolgoztak már ellenem.

Új utakra léptem, független lettem, mert úgy láttam, a közösségem eltávolodott  több olyan fontos céltól, melyek számomra az alapot jelentik és amelyekkel azonosulni tudtam. Úgy láttam, ezt már innen nem tudom visszahozni.

Innen egyenes út vezetett a fehérsapkás összefogás ötlete felé?

Nagyon organikusan alakult ez ki, nem egy emberből pattant ki az ötlet, sok lánynak a patkóban ugyanazok az élményei. Megszerettem őket nagyon, sokszor saját magamat látom bennük, a pártok most jóval kevésbé érdekelnek. Jó volt a képviselőket emberként megismerni, mind küzdeni, dolgozni akaró emberek, aztán felmerült egy ponton:

“ nem csinálunk egy ilyet közösen, nem kezdjük el?”

A Jobbiktól a DK-ig mindenki beleállt. Nem sokkal később épp egy women leadership workshopra utaztam Amerikába, ahol volt katona, különleges alakulat-tag, rendőr, médiaszakember, politikus, főügyész a világ legkülönbözőbb tájairól. Az egész három hétig tartott, és a lehető legjobban sült el. Az út előtt egy héttel léptem ki a pártomból, és lelkileg nagyon jólesett, hogy  olyan nőkkel találkoztam, akik a legnehezebb szituációkban sem adták fel.

Piszkosul nehéz, itt mindenkinek megvolt odahaza a maga keresztje vagy Orbán Viktora, de sokat tudtunk tenni egymásért.

Nyilván nekem is vannak nehéz napjaim, de ha eddig elegem lett valamiből, mindig történt eddig valami, ami visszahúzott, hogy folytassam. Múltkor a villamoson eldöntöttem, hogy befejezem az egészet, ekkor a velem szemben ülő hölgy rám nézett, megfogta a kezemet és azt mondta, “soha ne adja fel!”. Komolyan, nem hittem el. Mindenkivel beszélgetek, villamoson, metrón, ezért is kések el sok helyről, mert nem tudom nem meghallgatni az embereket, ha megszólítanak.

Az Audiban ücsörögő, nem nyilatkozom-politikusoktól a hideg ráz,hogy a Macskafogót idézzem, mi azért vagyunk, hogy ők ne legyenek.

Politikus, tanácsadó, állampolgár, védőnő, blogger, mindenkinek van személyes felelőssége, mi fogjuk megváltoztatni ezt a rendszert. Úgy szeretném végezni a munkámat, hogy ne kelljen lehajtanom a fejemet, minden diktatúra azért tudott működni, mert az emberek lehajtották a fejüket. Nagyon együttérzek mindenkivel, ne érts félre, volt már olyan hölgy, aki propaganda tévénél dolgozott, és a nyakamba zuhant, hogy mennyire szégyelli magát, de egyedül neveli a gyerekeit, és nem tud mit tenni, meg kell élnie valamiből. Írt már közmunkás, hogy kistelepülésen él, nem tud mit csinálni, ez az egyetlen munkalehetősége, hogy eltartsa a családját. Tanult embereket is belekényszerítenek, hogy kiszolgáljanak ilyen rendszereket, törvénysértő dolgokat írjanak.

Milyen gyakran kérdezik meg tőled, hogy milyen nőként politizálni?

Egyfolytában. Nem gondoltam 2012-ben, amikor először képviselő lettem, hogy ekkora ügy lesz, hogy nőként politizálok. Azzal az emberrel meg mit csináljak, aki hazaküld szülni? Egy országot őrjítenek meg a sablonos, kirekesztő, sztereotip gondolkodásukkal. De ez nekünk is figyelmeztetés: nekünk magunknak is meg kell vizsgálnunk  az alattomos sztereotípiákat, én magamat is folyamatosan vizsgálom, a politikus, még a haladó gondolkodású is kell, hogy figyeljen a beidegződésekre.

Felszólaltatok az ellenzékkel közösen a Marton-ügyben is.

Marton László művészként sokat letett az asztalra, ebben nem is akarom megítélni. Viszont Veszprémben továbbra is színésznőkkel fog dolgozni, így felmerül a kérdés, mi a garancia arra, hogy nem a nemi szervre szorított kézről fog szólni a további tevékenysége? Nem is biztos, hogy ezek az ügyek kiderülnek, hiszen sokszor az áldozat óriási szégyenként éli meg az egészet, kérdem én, ki védi meg ezeket az embereket? A helyi Fidesz? Nem szeretnék olyan világban élni, ahol ilyesmit következmények nélkül meg lehet úszni. Marton a bocsánatkérő levelében is úgy kér elnézést: “ha valakit megbántottam”. Hatalmi helyzetben van, a körülötte lévők pedig kiszolgáltatottak. Lássuk már magunkat a színésznő helyzetében!

A közgondolkodásban létezik a sikeres férfi és a karrierista nő.

A férjem progresszív gondolkodású férfi, a gyermekeim körül van család, a férjem mindenben segít, mert sorsközösségben vagyunk. Nőként óriási szükségünk van a támogató férfiakra. Ez egy közös történet. A kor feladata, hogy megbeszéljük, egyenrangúak vagyunk, a partnerség mindkét nemnek gyümölcsöző lesz, nem csak a nők empatikusak, a férfiak is, és őszintén, ez nagyon megkapó tud lenni bennük.

Téged mennyire befolyásol, ha egy nagy művészről kiderül, a karrierje során visszaélt a hatalmával?

Engem befolyásol. Nagyon szerettem a House of cardsot, ott is ledőlt a bálvány, Kevin Spacey személyében. Nem tudok és nem is lehet elvonatkoztatni ettől. Nem csak a filmet szeretjük, hanem a dramaturgot, a színészt, a sztorit, ez összefüggő jelenség.

A hatalommal való visszaélés gyakorlat, nem betegség.

Szerintem a politikának arról kéne szólnia, mint „Az elnök emberei”-ben, én még demokráciában viszont nem politizáltam. Itthon kiüresítették a demokrácia intézményeit, hozzáteszem, a tengerentúlon sem rózsás a helyzet, megy a játszmázás, az ipari lobbi érdekeinek kiszolgálása. Egy ismerősöm szerint sokat lehet tanulni a House of cards-ból, én annyira azért nem szeretnék (nevet).

Mit nézel/hallgatsz még szívesen?

Másik nagy kedvencem a Black mirror, érdekel a társadalomkritika, a technológiai fejlődés, és nagy Agatha Christie-rajongó vagyok. Zenében mindenre nyitok, a férjem jazzrajongó, sokszor vele tartok, és néha már úgy érzem, kezdem megszeretni. Szeretem a felemelő zenéket, nagy Depeche Mode-fan vagyok tinikorom óta, jöhet a Quimby vagy sportoláshoz David Guetta, Avicii, az ő tragikus történetét meg is könnyeztem.

Mindenhol megismernek az utcán?

Általában igen, és nem vagyok megközelíthetetlen, sőt. Mára tudatosabban viselkedem, ha a gyerekeimmel, a férjemmel vagyok, meghúzom a határaimat. Sokszor vitatkozom a Facebookon is, sok a troll, de a Moszkva téren is megállított már bundát viselő, elegáns hölgy azzal, hogy “Na maga az?”. Egyre közelebb jött, és úgy elkezdett pocskondiázni, hogy nyolcan jöttek oda segíteni, amikor a néni már önmagából kikelve kiabálta, hogy szereti Orbán Viktort. Számtalanszor azon kapom magam, hogy miközben megy az odamondogatás, azon aggódom, hogy ezek az idős emberek nehogy rosszul legyenek. Amúgy jól viselem a beszólásokat, ezért is simán bkv-zom. Bérlettel járok, megyek cukrászdába, boltba, misére. Egy úr a Moszkva téren múltkor nekem esett, hogy merek áldozni, állítólag még a paphoz is odament ezzel a problémával.

Járok misére, gyakorló katolikus vagyok, nem vagyok hajlandó ezen változtatni, mert pár ember nem lát szívesen a templomban.

Apám gyerekkoromban minden figyelmeztetés ellenére hittanra küldött, félelem övezte a vallásgyakorlásunkat, hát most kb. ugyanott vagyunk, most  sem tudja mindenki elfogadni, hogy gyakorlom a vallásomat.

Lesz pártod?

Egyszer biztosan. Az egyéni jövőmön gondolkodom a legkevésbé most. Végigéltem, hogyan esnek szét pártok, most látva és belátva azt, hogy áldemokráciában élünk, alap feltételként az együttműködésben hiszek.

Támogatod a női kvótát?

Én is azzal tudtam elindulni 2011-ben szóvivőként, kvótás hellyel kerültem be. A kvóta során két azonos képességű ember esetében a nőt veszik előre. Mentorprogramban vettem részt ekkoriban, Ertsey Kati, Szabó Timi sokat segítettek, hogyan tudom megoldani a munkát a gyerekem mellett.

A kvóta sosem önmagában áll, hanem egy rendszernek a része,  amelynek célja, hogy nők is helyet kapjanak egy férfiaknak tervezett rendszerben.

Mit gondolsz a metoo-ról és a folytatásról?

Ide kapcsolódik a Marton-ügyben való felszólalásunk is hozzáteszem, itt mindannyian, akik most az interjú alatt ülünk a teremben nők, biztos, hogy tudnánk mesélni sztorikat. Hatalmas látenciával állunk szemben, sok az elfojtás.

Én konkrétan egy gyerekkori személyes esetet a férjemnek is csak hosszú évek után mertem elmondani. A zaklatás nem tabu mostanra, és ez óriási előrelépés. Olyan szabályokat kell hozni, melyekkel nem marad következmények nélkül, ha valaki visszaél a hatalmával, pozíciójával. Hozzáteszem, természetesen nők is lehetnek zaklatók, de jelentős többségben mégis férfiak az elkövetők. A tabu tehát ledőlt, de tovább kell vinni a lendületet a mindennapi életben, a civil társadalmon túl az iskolai nevelésig, mert most alakul ki, hogy a rendszert mennyire tudjuk megváltoztatni, és ez a nők nélkül biztosan nem fog menni.

Kövess Facebookon is! >>

lánylétedre az Instagramon >>